
Zárt (?) osztály
Sokan talán nem is emlékeznek a Száll a kakukk fészkére filmre, vagy nem látták, mert túl fiatalok voltak akkor, vagy még meg sem születtek (1975-ben készült Jack Nicholson főszereplésével).
Nos, az a helyzet, hogy ez valójában nem egy film, hanem az élet dokumentálása művészi eszközökkel. A film alapjául szolgáló regényt Ken Kesey írta, aki indián gyökereinek köszönhetően talán jobban rálátott a társadalmi berendezkedésünk visszásságaira. Arra, hogy gyakorlatilag valamennyien egy, a szabad akaratunktól megfosztó elmegyógyintézetben ülünk. Ken Kesey a magát süketnémának tettető indián szereplő szemszögében meséli el a történetet könyvében, és mivel a filmben áthelyeződött a hangsúly a lázadó McMurphey-re, Ken Kesey sohasem nézte meg a filmet. Ettől függetlenül a film kiváló társadalomkritika. A könyv pedig egyenesen remekmű.
A REND VÉGREHAJTÓI
Természetesen az elmegyógyintézet igazgatója az úr, de a végrehajtó, a rend megvalósítója a gyakorlatban Ratched főnővér, nevezzük őt Főnéninek, és a mellette dolgozó ápolók, biztonsági emberek. Ebben az intézményben szigorú rend uralkodik, a szabályok betartása mindenkire nézve kötelező, és azok nem lehetnek egyénre szabottak. A többség el is fogadja őket, hiszen már rég átestek az agymosáson, napi rendszerességgel kapják gyógyszereiket, hogy nyugodtak és békések legyenek, elfogadjanak mindent úgy, ahogy van. Sohasem szabad emlékezniük arra, hogy kik is ők valójában, miért születtek erre a Földre, milyen egyéni céljaik, vágyaik vannak. Elméjüket a felsőbb hatalom és a beléjük diktált drogok uralják. Olyannyira hisznek ebben a rendben, hogy többségük valójában önként veti magát alá.
A Főnéni a társadalmi rendet szolgálja, hisz abban, hogy ő jót cselekszik, és bár minden megnyilvánulása rideg és érzelemnélküli, látszólag ésszerű és logikus. Szükség van a rendre. És másra nincs is szükség.
Egyedül a rend a fontos. Az ember, az egyéni szabadság semmit sem számít. A Főnéni, aki a „betegek” érdekeit szolgálja, nem látja meg az egyéni fájdalmakat, vágyakat, még az általa választott zenét is olyan hangerőre állítja, hogy mindenki hallja, még a majdnem süket is. Könyörtelenül hajtja végre a vezetőség által írt szabályzatot. Persze a Főnéni kiválóan végzi a dolgát. Remek munkaerő, nélküle nem működhet az intézet. És nem működhet az intézet a Főnéni alá rendelt kisegítők nélkül sem. Ők pontosan tudják, hogy mire van szüksége a páciensnek.
Arra, hogy sohase higgyék el magukról, hogy önmagukról gondoskodni képes felnőttek, akik felsőbb irányítás nélkül felelős döntéseket tudnának hozni. Mindig rettegniük kell a megtorlástól, ahogy a gyereknek, ha csínyt követ el. Tisztában kell lenniük azzal, hogy engedély nélkül semmit sem tehetnek, és ezt az engedélyt mindig a Főnénitől kell kérniük, aki vagy megadja, vagy nem adja meg az áhított engedélyt. De inkább nem adja meg. Mert a páciensnek éreznie kell, hogy ez itt nem egy önkiszolgáló rendszer, nem kívánságműsor. Majd a Főnéni megmondja, hogy mire van szüksége.
De nem csak kiválóan hajtja végre a Főnéni a felsőbb irányítás utasításait, remek érzéke van ahhoz is, hogyan lehet bárkit érzelmileg sarokba szorítani, megalázni, sakkban tartani úgy, hogy közben rendszeres gyűléseket tart, ahol bárki elmondhatja problémáit. Sőt, el KELL mondania. Hogy ne lehessenek titkai, és a Főnéni megtalálhassa és kihasználhassa gyenge pontjait.
A LÁZADÓ
A börtönből áthozott, magát őrültnek színlelő McMurphy, azaz a Lázadó ösztönösen szembeszegül az intézmény szigorú szabályaival, hiszen ő kívülről érkezik, jobban rálát a valóságra. Meglátja mindenkiben az embert, meglátja az egyéni problémák mögött meghúzódó okokat. Egyedül a Lázadónak sikerül az anyja befolyása alatt álló félénk és dadogó Billt kigyógyítani a dadogásból, amikor bevezeti a valós, felszabadult életbe.
A Lázadó nem fogadja el a szabályokat, nem veszi be a gyógyszereit. Ő élni akar. Valós életet. No persze a mélyen lappangó vágyak a Lázadó hatására lassan feltörnek az emberekből, akik kezdik megérteni, hogy nekik jogaik vannak. A Lázadó felvillantja előttük egy sokkal jobb világ reményeit, lehetőségeit.
AZ ELHALLGATTATOTT VÉLEMÉNY
Noha a filmben ez nem derül ki, a csöndben figyelő Serteperte Főnök, azaz a magát süketnémának tettető félvér indián remekül érzékeli a valóságot, de keserű tapasztalatai arra kényszerítik, hogy véleményét megtartsa magának. Élénken él benne apja emléke, akit elkapott a gépszíj, bedarált a rendszer. Nem lát más kiutat, mint csöndben meghúzódni.
Persze a hasonló vélemények általában előbb-utóbb egymásra találnak. Így a Lázadó és Serteperte Főnök is, akik gyakorlatilag összeesküvők lesznek a társadalmi rendszer, akarom mondani az elmegyógyintézet ellen. A kérdés már csak az, hogy mit tehetnek ők, egyedül. Nincs más, mint kimenekülni onnan, jó messzire. Csak a módját kell kitalálniuk.
A KÖZAKARAT ÉRVÉNYESÜLÉSE
A Lázadó felébreszt valamilyen mélyen lappangó dolgot a „betegekben”, az életösztönt, a vágyat valami másra, vágyat arra, hogy megszabaduljanak a megkötöttségektől. A közösség szeretne változtatni a szokásokon. Egyszerűen csak szeretnének egy kupameccset megnézni, és szavazást kérnek, hogy bekapcsolhassák a tévét. A közakarat azonban nem érvényesülhet, hiszen a Főnéni, a rend szigorú őre mindent elkövet a szabályzat betartása érdekében, és úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy mindig ő és az általa képviselt rendszer győzzön. Ugye ismerős helyzet?
MEGTORLÁS
Amikor cigaretta a tét a kártyában, és a Lázadó nyer legtöbbször, a Főnéni úgy dönt, hogy ő fogja kiosztani a cigarettát ezentúl a „betegek érdekében”. Cheswick, az egyik beteg, hiába követeli a saját cigarettáját, a saját jogait, nem jár neki. A Főnéni, azaz a rendszer dönti el, hogy ki mikor mit kaphat.
Cheswick kiakad: „Nem vagyok már gyerek, nem vagyok már taknyos kölyök.”
Amikor jogait követeli, közbelépnek a pribékek. A büntetés nem marad el. No persze az ápolók, akik végrehajtják a büntetést, mindvégig hisznek abban, hogy jót cselekszenek. A rendet fenn kell tartani, bármilyen áron.
A Lázadó nyilvánvalóan komoly veszélyt jelent a társadalom, azaz az elmegyógyintézet számára, ezért ő is megkapja „méltó büntetését”, homloklebeny-műtéttel gyakorlatilag élő zombivá teszik. Barátja, Serteperte Főnök ekkor dönti el, hogy többé nem lesz foglya ennek a rendszernek. De nem hagyhatja ott ilyen állapotban a barátját…