Neofeudalizmus – a családok szétverése

Neofeudalizmus – a családok szétverése

A lakota tiyospaye

Valahol azt olvastam egyszer, hogy az ember természeténél fogva csak kis közösségekben képes jól és boldogan élni. A kis közösségben élő emberek nagyobb felelősséget vállalnak egymásért, így soha senkit „nem hagynak az árok szélén”. Akik régóta követnek, tudják, hogy hódolója vagyok az indián, azon belül főleg a lakota kultúrának, így velük szeretnék egy nagyon fontos témát elindítani. A szűk családon kívül létezett náluk az ún. tiyospaye, azaz a nagycsalád, rokonság, azonban ez nem egészen volt azonos a mi civilizációnkban értelmezett rokonsággal. A tiyospaye szerint egy gyereknek sok anyja és apja volt, mert a szülőanya leánytestvérei szintén anyjának számítottak, ugyanígy a szülőapa fiútestvérei szintén apjának számítottak. Így is hívták őket: ina (anya) és ate (apa). A megszólításukhoz híven ezeknek az apáknak és anyáknak ugyanolyan felelősségük volt a gyermek iránt, mint a valódi szülőknek. A tiyospayébe tartozó gyerekek, szülők, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők az “én” szót szinte nem is használták, mert minden döntésüket közösségük érdekében, egymás igényeit, sőt, az elkövetkező hét generációt figyelembe véve hozták.

Lakota család 1904-ből (azaz már a rezervátumi időkből)
Lakota család 1904-ből (azaz már a rezervátumi időkből)

A széteső család

Miért is olyan fontos ezt napjainkban megemlíteni? Fölösleges becsuknunk a szemünket, egyértelmű, hogy a család, mint a legkisebb közösség a társadalmon belül, szétesőben van. Világjelenségről van szó, de most maradjunk kis hazánknál.
Megszületésünk pillanatától fogva egy „mátrix” veszi át elménk és életünk fölött az irányítást. A gyermekeket egyre korábban ragadják el a szüleiktől, most már három éves koruktól kötelező az óvoda, így a társadalom már pici korukban megkezdheti “átalakításukat” saját, pontosabban a nagyvállalatok igényeinek megfelelően, megkezdheti az “egyengyerek” gyártását egy „egyenéletre”, „egyenmunkára”. A szülőkkel pedig elhitetik, hogy mindez a gyermek érdekében történik, mondván, hogy korán elkezdhet a közösséghez alkalmazkodni. A gyerekeket, akiknek ebben a korban még játék útján kellene megtapasztalniuk a világot és a természetet szerető családi körben, rabokként iskolapadba kényszerítik, azt is megtanítják nekik az oktatási intézményekben, hogy egymást versenytársaknak tekintsék, örökké versenyezzenek. És azt is beléjük verik, hogy csak annyit érnek, amilyen osztályzatot, pontszámot kapnak az órákon, a sportban. Építik és erősítik az egójukat. Rajtuk kívül mindenki más konkurencia. Gyakorlatilag elrabolják őket szüleiktől, hiszen a szülőknek már alig van lehetőségük, sőt idejük arra, hogy saját gyermekük nevelésébe beleszóljanak. És hogy a szülők is könnyen belemenjenek ebbe, a fogyasztói társadalom áldozatává teszik őket, apa-anya egyformán arra kényszerül, hogy dolgozzon, és megkeresse a pénzt az egyre nagyobb lakásra, egyre szebb autóra, a sok kütyüre, nyaralásra stb. Így még “jól” is jön, hogy megszabadulhat a gyermeknevelés terhétől. A média, a reklámok folyamatosan azt sulykolják beléjük, hogy mindezeket megérdemlik, ezek járnak nekik. No persze a beépített elavulás is besegít abba, hogy az emberek mindig újabb és újabb tárgyak megvásárlására kényszerüljenek. Mire nagyjából megszerzik azt, amit szükségesnek találnak a “boldog” élethez, szinte észre sem veszik, de felnőtt a gyerek, otthagyja a hitelekből épült szülői házat, és kirepül a nagy életbe. Aztán a gyerek belekerül ugyanabba a taposómalomba, mint amilyenbe előtte a szülei.
Csakhogy az igények egyre nőnek. Még drágább autó, még jobb ruhák, még jobb kütyük, okostelefonok, okoskütyük, drága sportfelszerelések, luxusutazások kellenek, amit a bérek nem tudnak már fedezni. Ezért olyan munkát kell keresni, amiért magasabb bért fizetnek, ha ez netán kicsit távol esik az otthontól, akár külföldön lehetséges, akkor oda kell menni. No persze a teljes igazság kedvéért hozzá kell tenni azt a sok-sok esetet is, amikor például devizahitel miatti eladósodás kényszeríti hazánkfiát otthona elhagyására, vagy amikor a méltatlanul alacsony bérek már csak vegetálásra elegendők itthon.
Akárhogyan is nézzük, a családok szétesésének folyamatát a nagyvállalatok profitéhsége és az őket kiszolgáló politikai elit, végül pedig a nekik hajbókoló szolgahad táplálja. És természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagyvállalati tőke és a politikai elit által irányított médiát sem. De pontosítsunk talán: a nagyvállalati tőke és a politikai elit már rég nem két külön dolog. Már nem egymást szolgálják, már rég összeforrtak. A tőke irányítja az országot.

Megosztás, gyűlöletszítás

A nagy hajszában egyre többen elfáradnak, és felkapják a fejüket. Mi folyik itt? Miért kell egyre többet dolgozniuk, miközben a telhetetlen újgazdag politikai elit fénysebességgel gyarapodik és gazdagszik? Úgy érzik, tenniük kell valamit.
A nagytőkés politikai elit pedig felismeri az elégedetlenséget. Először félelmet kelt a tömegekben, aztán védelmet kínál, mindig újabb és újabb ellenséggel szemben, eljátssza a szerető és gondoskodó atyuskát. Megkeresi a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb, ugyanakkor jelentős rétegeket, alamizsnát, koncot dob oda nekik, hogy maga mellé állítsa őket, ezzel viszont a társadalom többi rétegével szembe állítsa őket. Szomorú is, hogy a konccal meg lehet venni tömegeket, de ők már olyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, hogy a túlélésük érdekében még azt is elfogadják.
Tévedés ne essék: a politikai elit fogalmába nem csak a mindenkori politikai hatalom, a kormánypárt tartozik. A létrán felfelé kapaszkodó, látványosan meggazdagodó, a politikai hatalom megszerzéséért gátlástalan harcot küzdő valamennyi tőkés-politikus ebbe a kategóriába tartozik. Legyen a kormánypárt(ok)ról szó, legyen az ellenzékről, korántsem viszolyognak attól, hogy a legaljasabb módon álhíreket gyártva egymás ellen uszítsanak. Számukra a politikai program nem a megoldások felkínálásából áll, hanem egymás szapulásából. Plakátokon, tévéműsorokban, interjúkban, újságcikkekben, Facebookon, Twitteren sértegetik egymást, olyanok, mint a homokozóban játszó kisgyerekek. Eközben elhitetik velünk, hogy van baloldal, van jobboldal. Pedig ahogy a bölcs öreg indián megmondta, mindkét szárny ugyanahhoz a madárhoz tartozik. A nagytőkéhez.
A hatalomért folytatott harcukkal ezek a tőkés-politikusok továbbbomlasztják a családokat, mert a családtagok is egyre gyakrabban fordulnak egymással szembe, amikor nem ugyanazon párt mellett foglalnak állást. A munkaköri légkör is egyre romlik, hiszen ki erre, ki arra, ki a baloldalra, ki a jobboldalra, ki a kormánypártra, ki az ellenzékre fogad. És lehet gyűlölni vagy nem gyűlölni külföldi személyeket, szervezeteket is. Lényeg az, hogy a nép ne ismerje fel, mindezek hazugságok, elterelő hadműveletek, aljas módszerek a megosztásukra, a családok szétverésére a tőkés-politikai elitnek a hatalom, a földek, vállalati érdekeltségek, zsíros megbízások megszerzéséért folytatott küzdelmében.
Mindeközben észrevétlenül alakul ki egy modernkori feudalista-kapitalista rendszer, amiben a tőkés-politikus-nagybirtokos földjein napszámosok dolgoznak jobbágyként, gyáraikban pedig éhbérért robotolnak a most már nem röghöz, hanem morzsákhoz kötött biorobotok.
Magyarország olcsó munkaerőpiaccá vált.

A politikai irányítás feladata

És most ismét megemlíteném a lakota kultúrát, pontosabban Ülő Bikát és Őrült Lovat, akik hajlandók voltak mindenükről lemondani azért, hogy a nép vezetői lehessenek. Ott ugyanis abból válhatott jó vezető, aki saját érdekeiről lemondott a közösség javai érdekében. Nos, valójában ez lenne a mai politikus szerepe is. A társadalom, ami jócskán túlnőtt a kisközösségeken, amelyekben az ember jól tudna élni, csak úgy maradhat fenn, ha a közös célok, ügyek szervezésére közös képviselőket bíznak meg. Azaz a nép az úr, a politikus az alázatos szolga. A miniszter a minister latin jelentése alapján szolgát, segédet jelent.
Talán el kellene felejtenünk ezt az ostoba megosztási játékot, pártoskodást. Nincsenek baloldaliak, jobboldaliak, balliberálisok, kommunisták stb. Csak emberek vannak. És minden embernek, minden pártnak csak egy célja lehet: szervezni egy társadalom, egy nagy közösség közös feladatait a nép megbízása alapján és szakértők iránymutatásai szerint a nép boldogsága és jóléte érdekében. Pártirányítás helyett egy közös, szakértői kormányra van szükség, aminek tagjai nem az egyéni meggazdagodást tűzik ki célul, hanem a nép jólétéért dolgoznak.

Ha mindez álomnak is tűnik, azért volt már példa ilyen vezetőre José Mujica, Uruguay korábbi elnökének személyében, aki az ország elnökeként a fizetése 90%-át jótékony célokra fordította, feleségével 45 négyzetméteres bádogtetős házában élt tovább, öreg autóját használta, a tengerparti elnöki rezidenciát pedig eladta 2,7 millió dollárért, amiből mezőgazdasági iskolát fejlesztett, mert tisztában volt azzal, hogy ő a nép szolgálója.

Mindenkinek el kellene gondolkodnia azon, hogy vajon kinek és miért az érdeke az, hogy tízmillió darabra osszák fel az országot, hogy mindenki mindenkiben ellenséget keressen, lásson és találjon, csupán azért, mert a másiknak más a világnézete, más a vallása, más a szeme színe, vagy mákos bejgli helyett diós bejglit szeret.

 

5 thoughts on “Neofeudalizmus – a családok szétverése

  1. Jó írás, és tényleg egy neuralgikus pontra tapint rá. Ha nincs család, nincs védelem. Az egyén önmagában tehetetlen.
    De nem tudom, mennyire csinálják ezt, és mennyire történik magától, általunk, emberek által. Gondolok itt arra, hogy a népesség szép lassan (önként) vándorol a város irányába. A vidékiek már itt elszakadnak a családtól. A városban pedig szinte törvényszerű az 5-10 évente történő újabb és újabb költözés. Tehát még az időközben létrejövő egyéb közösségek is időlegesek.
    Persze ha idevesszük, hogy az individualizmus és szexuális szabadosság értékét a tőke ültette az agyakba … Akkor erős a befolyás. De azért a döntés a kezünkben van, egyenként és családonként.
    A leginkább talán az a baj, hogy a tudatosság hiányzik belőlünk. Tudatlanul meg jól bedőlünk 🙂

    1. “A leginkább talán az a baj, hogy a tudatosság hiányzik belőlünk.” – Ha elfogadjuk ezt kiindulási pontnak (részemről még a talán-t is elhagynám), mi lehet a következő lépés, hogyan korrigálható ez a hiány?

      1. Vannak országok, ahol a kritikus gondolkodásra nevelés az oktatás része. Itt hamar rájöttek, hogy az Ő céljaiknak az elbutítás felel meg, lásd közoktatás. Az Ő gyerekeik magániskolába járnak, és megtanulják, hogyan uralkodjanak az ostoba sorba züllesztett plebejen.

  2. Nagyon tetszik az iras jo es reszletes megkozelites magyarazat.Sol embernek szukseges .Diohejban annyit foglalnek ossze hogy amit vegul akarnak az nem mas mint a szaporito szulopar letrehozatala mindennemu kotodes es erzelem nelkul.Innen pedig kinevelni a robotta aljasitott biologiai lenyt amelyiket be lehet a computer chippel azonositani soha nem all ellen tehat tokeletesen felhasznalhato.Ennek a resze a kicsi korban megkezdett agymosas.Me l em egy 14 eves fiam van itt es hetrol hetre latom milyen kart okoz az un.kepzes.A csalad szetverese volt az elso lepes es azota igen elorehaladott a folyamat.Az Indian/Lakota stb./ pelda ott valtozik hogy oket relearn no akarjak irtani!

Hozzászólás a(z) Laszlo Barla-Szabo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .