Beszélgessünk

Beszélgessünk

Eva Sebestyen
A legtöbben úgyis figyelik, hogy mi zajlik az országban. Előre jelzem, hogy itt most nem jobb- és baloldalról van szó, felejtsük el ezt a hamis besorolást, hanem egy népről és egy autokrata hatalomról (ami egyébként világjelenség). Végtelenül sajnálom, hogy a fiatal generációnak ilyen diktatúrában kell felnőniük, egzisztenciájukat megteremteniük, és ezért is foglalkoztat a dolog.

Magam részéről úgy látom, hogy azok, akik még mindig támogatják a kormány politikáját, főleg azért teszik ezt, mert nemzeti kormányt látnak a jelenlegi vezetésben, ami szembeszáll a globalista törekvésekkel, és védi a keresztény értékeket.

Számukra rossz hírem van.

Éppen ez a kormány szolgálja ki a multik érdekeit, éppen ez a kormány az, amelyik nemhogy nem keresztény (ami amúgy számomra nem jelent semmilyen értékelőnyt másokkal szemben), de még a legalapvetőbb emberi értékeket sem veszi tiszteletbe: lop, csal, hazudik, zsarnok.
Talán az ország egy része, főleg azok, akik idősek, akik nem használják az internetet, és csak az ingyenes “királyi” csatornákat nézik, nem is tudják, hogy mi folyik az országban, hiszen a közpénzekből fenntartott tévéadók elhallgatják vagy elferdítik az eseményeket, a jogosan lázongó tömegeket csőcseléknek nevezik. Ezt teszi a kormány a szócsövén keresztül: nyíltan a pofánkba hazudik. Eddigi taktikája az volt, hogy megosszon bennünket, de most a kormánypártiak nagy része is kezd ráeszmélni, hogy becsapták őket. A hatalom azonban nem adja fel. Sorra teszik meg azokat a lépéseket, amiket az ember legfeljebb egy kemény diktatúrában tud elképzelni. Először a média függetlenségét veszik el, aztán a bíróságokét is. Végül rabszolgasorsra kényszerítik az embereket. Mindenféle furfangot eszelnek ki, hogy bármilyen őrült elképzelésüket véghez vigyék.
Több videót is feliratoztam a témáról, és úgy gondoltam mindig is és most is, hogy egyetlen hatalom sem tartható fenn a kiszolgáló rétegek közreműködése nélkül. Mesterien, ravasz módon kifundált rendszerben élünk, ahol szinte mindenkinek részfeladata van a fenntartásában. Főleg azért, mert olyan mértékig csökken le az életszínvonal, hogy a legtöbben nem engedhetik meg maguknak a kilépést. Miből fogja fizetni a csekkjeit, a banki tartozásait? Az életszínvonal csökkenése nem azt jelenti számomra, hogy kevesebb dolgot tud megvenni az ember, hanem azt, hogy a legfontosabb dolgot veszik el tőle: az idejét, és így gyakorlatilag az életét.
A hatalom tisztában van azzal, hogy a tűzzel játszik, miközben a lőporos hordón ül. Az idén több hónapon keresztül kerültek a kezembe olyan fordítási munkák, amelyek megfigyelő rendszerek műszaki leírásáról szóltak, és feltehetően a kormány rendelte meg őket az engem megbízó fordító irodától. Ők készülnek már egy ideje arra, hogy az esetleges lázadásokat elnyomják. A napokban a facebookon közvetített videókon látható volt, hogy a rendőrök kamerázzák a tömeget. Ezek a kamerák több száz méterről is képesek az arcfelismerésre.
Ma pedig ezt olvasom a rendőrségi közleményben: „többen jogellenesen maszkkal, gázálarccal takarják el az arcukat”.
Persze. Vajon miért kell egyeseknek gázálarc? Vagy azt gondolja a karhatalom, hogy az emberek mazochisták, és alig várják, hogy könnygázt kapjanak a pofájukba?
És miért nem lehet maszkot viselni? Hogy a rendőrség tudja használni az arcfelismerő kameráit.
És akkor beszéljünk a rendőrökről. Nem igazán értettem, hogy egy olyan hatalom, amelyiknek billeg a hokedli a talpa alatt, miért nem fizeti meg becsületesen a rendőrjeit. Most úgy gondolom, hogy azért, mert az alacsony béren tartott ember kiszolgáltatatott, nincs tartaléka, nem tudja, holnap miből fizet a boltban.
Egyszóval a nyomor és a kiszolgáltatottság az, ami még ezt a rothadó rendszert egy ideig talán meg fenn tudja tartani. Én azért várom azt a jelenetet, amikor a rendőrök megértik, hogy milyen súlyos szerepük van, és tudni fogják, hogy kinek az oldalán van a helyük.

(A kép Thaiföldön készült)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: