A mátrix még csak most épül

A mátrix még csak most épül

Utóbbi időben gyakran szembesültem keményen azzal, hogy eltűnőben vannak a komoly emberi kapcsolatok, a valódi együttérzés megnyilvánulásai, az egymással való törődés. Mindezeket felszínes csevegések, kutyafuttában odavetett üdvözlések, felköszöntések, szépen díszített ajándékcsomagok, hamisan hízelgő szavak vagy éppen lesajnálások, durva beszólások, sértődések váltják fel. Hangulatjelek, GIF-ek, lájkok. Valójában már az problémát jelent, hogy megpróbálják az emberek egyáltalán a másik helyzetébe beleérezni magukat, akár csak egy néhány pillanatra elképzelni, hogy a másik mit érezhet. Pedig „gondolatainkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal varázsszert (energiát) közvetítünk. A bőkezűség és nagylelkűség lakota természeti törvénye szerint az energia, amit a másik emberrel szembeni kommunikációban felhasználunk, négyszeresen száll vissza ránk.”  David Little Elk, lakota spirituális nyelvoktató

A minden mindennel összefügg, avagy mindenki mindenkinek a rokona (Mitakuye oyasin) ősi lakota felfogás bölcsessége engem a hologram koncepcióra emlékeztet. Ha leejtünk egy hologramot, akkor annak minden darabjában, a legapróbbakban is, a teljes egész kép látható. De hasonlíthatjuk a DNS-hez is, hiszen minden sejt DNS formájában tartalmazza az összes információt, ami a szervezet felépítéséhez szükséges. Számomra mindez azt jelenti, hogy bármit teszünk, azt önmagukkal tesszük. Nincs értelme tehát egymással versenyezni, egymást felülmúlni, mert amikor az ÉN győz, akkor Ő veszít. És fordítva. Hogy mi igaz az alábbi történetből, nem tudom, de mindenképpen elgondolkodtató:

Egy antropológus egy afrikai törzs életét tanulmányozta, és egy nap egy gyümölcsökkel teli kosarat rakott egy fa tövébe, majd húzott egy vonalat néhány méterre, és azt mondta a gyerekeknek, hogy aki elsőként ér a kosárhoz, azé lesz az összes gyümölcs. Erre a gyerekek megfogták egymás kezét, és kézen fogva szaladtak együtt a kosárhoz. Az antropológusnak arra a kérdésére, hogy miért nem versenyeztek, egy kislány így válaszolt: „Hogyan lehetne egyikünk boldog, ha a többiek szomorúak?”

Győzni akarunk a versenyben? Csak bizonyítani akarunk.

Korábban is írtam arról, hogy sajnos a mai társadalom már gyerekkorunkban arra nevel bennünket, hogy versenyezzünk egymással, és ebből a célból szó szerint osztályoznak, pontoznak bennünket, majd felnőttkorban még a sportban is a másik legyőzésére kerül a hangsúly, nem pedig a játékra és a testedzésre.

De vajon tényleg győzni akarunk? Egyre inkább úgy látom, hogy nem. Mindenki csak bizonyítani akar, mert belénevelték a szülők, a pedagógusok, a munkaadó, a társadalom, hogy csak akkor érdemli meg a jót, ha bizonyít. Ez az állandó bizonyítani akarás készteti arra az embert, hogy szinte egész életében mások elvárásainak feleljen meg, mindig szebb, karcsúbb és izmosabb, okosabb, gazdagabb, sikeresebb akar lenni, mert ha egy kicsit is elmarad a másiktól, akkor az azt jelenti, hogy nem ér annyit, mint a másik. És minél jobban elszigetelődik az ember a versenyalapú világban, annál jobban akar teljesíteni. A kertben sohasem lehet elég tökéletes a pázsit, a ruha és a cipő sohasem lehet elég szép, mindig új és új kell helyette. A sminknek is folyamatosan tökéletesednie kell, a legkisebb pórust is takarnia kell, ahogyan a festett köröm sem elég már, mert a lehető legtrükkösebb díszek ékesítik, hogy szebb legyen, mint a másik körme. Nagyobb, korszerűbb és gyorsabb autó kell mindenféle extrákkal felszerelve. Nem elég egy itthoni kis kiruccanás vagy nyaralás egy csöndes környezetben, legalább a tengerpart jár all inclusive ellátással, mert különben a versenyben alulmarad az, aki nem követi a trendet. És persze ebben politikusaink is élen járnak, “példát” mutatnak.

A közösségi hálók pedig kiváló versenyteret kínálnak, ahol egy jól beállított fotóval, egy kis filterezéssel a legtökéletesebbet tudja mutatni magáról ember, becsapva ezzel nem csak másokat, de főleg önmagát.

És minél nagyobb erőt fektetünk a külsőségek terén folytatott küzdelembe, annál jobban vesznek el az érzelmek, az empátia, a belső tartalom, a bölcsesség. Annál messzebbre kerülünk egymástól.

Ez az örökös bizonyítani akarás szakít el bennünket egymástól. Senki nem engedheti meg magának, hogy egy facebook-os bejegyzés alatti hozzászólásokban alulmaradjon másokkal szemben.

A társadalmi dilemma

Itt tartottam eszmefuttatásomban, épp bejegyzést kezdtem megfogalmazni a mindenkit érintő problémáról, amikor egy barátom felhívta a figyelmemet „A társadalmi dilemma” (The Social Dilemma) című dokumentumfilmre (Netflix). Megnéztem, és fenti gondolataimat megdöbbentő módon erősítette meg a film, amelyben a közösségi hálók és a virtuális „valóság” megalkotói közül szólalnak meg és kongatják meg a vészharangot többen, például a like gomb megalkotója, aki valójában a pozitivitást akarta terjeszteni, de végül milliók folyamatos frusztrációját okozta. Hiszen úgy fejlődtünk, hogy a törzsünk, szűkebb közösségünk rólunk alkotott véleménye érdekel bennünket, mert az számít. Nem úgy fejlődtünk, hogy 10.000 ember véleménye érdekeljen. Nem úgy fejlődtünk, hogy ötpercenként kapjunk társadalmi elfogadást, megerősítést, visszaigazolást. A látszólagos tökéletességre építjük fel az életünket. Ha pedig nem úgy sikerülnek a dolgok, erősen frusztráltak leszünk. Rövid távú visszajelzéseket, szívecskéket, lájkokat kapunk, és ezt összekötjük az értékkel, az igazsággal.

A hamisított külső, a kifelé mutatott máz sikere miatt egyre több tini kér plasztikai műtétet, hogy saját filterezett szelfijére hasonlítson. Orvosi körökben ezt nevezik Snapchat-diszmorfiának.

De nem csak a megtévesztő külső máz kialakítása jelent problémát ebben a virtuális életben. Eljutottunk az információs korból a dezinformációs korba. Ahol az álhírek akár hatszor gyorsabban terjednek, mint a valós információk, hiszen a valóság unalmassá vált.

A mai „kultúra” lényege a manipuláció. A megtévesztés és a kijátszás került mindennek a középpontjába.

A virtuális élet hátterében megbújó hirdetők, politikai pártok, kormányok, vámszedők számára most MI vagyunk a termék. A figyelmünk. Minden mozdulatunkat, megnézett cikket, képet, lájkot arra használnak fel, hogy minél pontosabb modellt alkossanak algoritmusok révén. A modelled alapján pedig meg tudják jósolni, hogy mikor mit fogsz tenni.

A technológia idővel lenyomja az emberi erősségeket és intelligenciát. Eléri majd azt a pontot, amikor okosabb lesz nálunk. De előtte még függőséget, polarizációt, radikalizálódást, haragot vált ki, a hiúság felerősödését okozza. Ez pedig ellentétes az emberi természettel.

Az egyénre szabott hírfolyamban mindenki mást lát. Főleg azokat az információkat találja meg, amelyek alátámasztják nézetét, így felbátorodva az ember nem is hajlandó párbeszédbe bocsátkozni a másik féllel. Erősödik a polarizáció, az elszigetelődés, a gyűlölködés. A politikai életben egyre jobban a szélsőségek nyilvánulnak meg. Barátságok, kapcsolatok szűnnek meg az eltérő vélemény, pártállás miatt. Autokrata vezetők kerülnek az élre.

Az igazság unalmas.

A hamis információk lényegesen (hatszor) gyorsabban terjednek, mert sokkal érdekesebbek, lenyűgözők. A közösségi hálók és a virtuális élet vámszedői elrabolják az időnket, a képernyőhöz kötnek bennünket, miközben hasznosabb dolgokat is tehetnénk. Elterelik figyelmünket a valós problémáktól, szembefordítanak bennünket családunkkal, barátainkkal. Gyermekeink lassan elfelejtik, milyen volt az illúzió előtti világ.

Létezik a megoldás?

Sohase fogadd el a YouTube videóajánlatát. Te döntsd el, hogy mit akarsz megnézni. Kételkedéssel nézd meg a híreket, és mielőtt megosztasz bármit, ellenőrizd a tényeket, a forrást. Ne higgy a reklámoknak, a hirdetéseknek, a közösségi oldalak „neked szóló” ajánlatainak. Ne higgy egyetlen politikai kezdeményezésnek, amíg meg nem győződtél az igazságáról. Kapcsold ki telefonodon az értesítéseket. Ne engedd, hogy telefonod irányítsa az életedet. Nem küldj jelentéseket minden élményedről, mert az élményeid nem eladók, nem kivesézendők, hanem fejlődésedet szolgálják.

Legyen párbeszéd közted és barátaid között. Hallgasd meg a véleményüket. Kirándulj okostelefon nélkül, gyűjtsd az élményeidet állandó virtuális megosztás nélkül. Ne hagyd, hogy okostelefonod legyen köldökzsinórod a mátrixhoz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: